Hírek

13 dec
Az összefogás adja a Debreceni Egyetem erejét
A Debreceni Egyetem példát mutat, erős közösséget alkot, stabilitást, fejlődést sugároz, ami az összefogás, az együtt gondolkodás és a lelkiismeretes, kitartó közös munka eredménye – fogalmazta meg az intézmény elmúlt egy évére, valamint a következő időszakra vonatkozó üzenetét a Hallban rendezett hagyományos évzáró ünnepségen Szilvássy Zoltán rektor, Bács Zoltán kancellár, Kossa György, az egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítván
13 dec
Elismert életpálya
Rátz Tanár Úr Életműdíjat kapott Kántor Sándorné Varga Tünde, a TTK Matematikai Intézet nyugalmazott adjunktusa. A magyar természettudományos oktatás egyik legrangosabb kitüntetését idén nyolc pedagógus vehette át a Magyar Tudományos Akadémián.
13 dec
Uralkodói elismerésben részesült a DE BTK oktatója
A magyar-belga kulturális és szakmai kapcsolatok erősítésért végzett kiemelkedő tevékenységéért Belgium uralkodójának rangos elismerésében részesült Gert Loosen. A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Germanisztikai Intézet adjunktusa, a Debreceni Holland-Flamand Központ igazgatója december 9-én, a Belga Királyság magyarországi nagykövetségén rendezett ünnepségen vehette át a Koronarend lovagi fokozatának kitüntetését.
12 dec
Szívsebészeti innováció céges támogatással
A minimál invazív szívsebészeti műtéteknél alkalmazott speciális feltáró eszközzel bővült a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának eszközparkja. A több mint három és fél millió forint értékű műszert a Kerekes Kft. támogatásával, a Szívbetegek Gyógyításáért Kelet-Magyarországon Alapítvány közreműködésével szerezték be. Az eszköz alkalmazása segít abban, hogy a minimál invazív beavatkozásokat a koszorúér műtétekre is kiterjesszék.
12 dec
Nyílt Nap a Gyógyszerésztudományi Karon
A biológiát és a kémiát szerető, az ezekkel kapcsolatos kutatások iránt érdeklődő és a beteg embereken segíteni akaró érdeklődőket várnak a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának Nyílt Napjára. A rendezvényen nemcsak a gyógyszerészképzéssel, hanem a gyógyszerészek munkalehetőségeivel kapcsolatos kérdésekre is választ lehet kapni.
12 dec
Klímaválság=vízválság
A Debreceni Egyetem Innovációs Ökoszisztéma Központja által rendezett Start Ups & Downs című programsorozat december 11-i eseményén a víz volt a főszereplő. A résztvevők megismerhették, hogy a tudomány és az innováció hogyan segíti a vízgazdálkodást.
12 dec
Karácsony felvillanyozva
A fényfüzérek a legtöbb magyar otthonban ma már nem csak a karácsonyfa, hanem az adventi díszítés szerves részei. Mennyibe kerül ez a látvány egy családnak? Mire kell odafigyelni a világító dekoráció kiválasztásánál? A Debreceni Egyetem professzora segít fényt deríteni a kérdésekre.
12 dec
Tudomány, kultúra és sport az egyetemi lapban
Mi történt a Debreceni Egyetem beiskolázási rendezvényén, a DExpón, milyen új megoldásokat találtak a hallgatók egészségügyi és gyógyszerészeti problémákra az egészségügyi hackathonon, valamint milyen tervei vannak a következő évre DEAC kardvívójának, Battai Sugár Katinkának. Egyebek mellett ezekről lehet olvasni az Egyetemi Élet című újság decemberi számában.
11 dec
Új sportpálya a hajdúböszörményi campuson
Sokoldalúan használható sport- és szabadidős tevékenységekre a több mint ötszáz négyzetméteres műfüves pálya, melyet csütörtökön adtak át a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán. A korszerű világításnak és időjárásálló felületnek köszönhetően a létesítmény egész évben lehetőséget kínál az aktív, egészséges életmód támogatására a hajdúböszörményi campuson.
11 dec
Hiánypótló tankönyv a műanyagok fröccsöntéséről
Megjelent a felsőoktatásban tankönyvként is használható, a Műanyagok fröccsöntésének elmélete és gyakorlata című kötet. A kiadvány a Debreceni Egyetem Műszaki Karán tartott bemutatóján kiderült, hogy ilyen típusú könyv utoljára tíz éve látott napvilágot hazánkban, miközben ez a technológia azóta óriásit fejlődött.