Hírek

11 dec
HVG rangsor – dobogón a DE
A harmadik helyet szerezte meg a Debreceni Egyetem a HVG oktatói kiválóság alapján összeállított legfrissebb rangsorában. Az intézmény megőrizte negyedik helyét az összesített képzési rangsorban, míg a kari listákon két debreceni fakultás is a top tízben végzett.
11 dec
Új impulzusok a jazz fővárosában
A nemzetközi mobilitás jegyében a New Orleans-i Loyola University képzésében vehet részt Nagy Anna Zsófia, a DE Könnyűzenei Intézetének könnyűzenei ének szakirányos hallgatója. Ő lesz az első könnyűzenész egyetemista Magyarországon, aki nemzetközi ösztöndíjprogramban vehet részt, és egyből a zeneipar fellegvárában folytathatja tanulmányait csaknem fél éven át.
11 dec
Új kiadványok, friss kutatási eredmények a Debreceni Szemlében
Megjelent a Debreceni Szemle idei negyedik száma. A kötet ezúttal elsősorban Debrecen múltjához, jelenéhez kötődő írásokat közöl, emellett tanulmányokat, valamint új kiadványokat bemutató cikkeket is olvashatnak az érdeklődők.
11 dec
Ajándékozott a fenntartó alapítvány
A Debreceni Egyetem óvodájába és bölcsődéjébe járó gyerekeket, valamint a Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján kezelt kis betegeket is megajándékozta az intézményt fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány mikulás, valamint a közelgő karácsony alkalmából. A GTIDEA mikuláscsomagokkal, játékokkal lepte meg a gyermekeket.
11 dec
Kárpáti István a Magyar Nephrologiai Társaság új elnöke
Kárpáti István egyetemi docens, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ belgyógyász-nefrológus szakorvosa vette át a Magyar Nephrologiai Társaság vezetését. A szakember szerint megválasztása nemcsak saját munkájának az elismerése, hanem a Belgyógyászati Intézet Nephrológiai Tanszék és a Belgyógyászati Klinika Nephrológiai részlegének kimagasló teljesítményét is jelzi. Az új elnök egyik fő célja a hazai nefrológia szakmai presztízsének további erősítése.
10 dec
Elismerték a Műszaki Kar legjobb, kutatással is foglalkozó hallgatóit
Oklevelet és ösztöndíjat kapott szerdán a Debreceni Egyetem Műszaki Karának 32 hallgatója, akik kiemelkedően szerepeltek a kar november második felében rendezett Tudományos Diákköri Konferenciáján. A legjobban teljesítők továbbjutottak az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára.
10 dec
A debreceni BMW gyár hatásai a régióra
A debreceni autóipari beruházásoknak köszönhetően a cívisváros a közép-európai autóipar új központjává vált, amely jelentős hatást gyakorol Debrecen életére. Ezek tanulmányozására a Debreceni Egyetemen DEB AUT néven kutatócsoport jött létre, mely azt vizsgálja, hogyan hat ez a fejlődés a foglalkoztatásra, a képzési igényekre, az egyetemi struktúrára, a városi közlekedésre, a kulturális életre, a társadalmi mobilitásra.
10 dec
Időkapszulával tisztelegnek a Vitapric-program előtt
Az első magyar űrnövény-kísérletnek, a Vitapric programnak állítanak emléket azok az időkapszulák, amelyeket a IV. Növénynemesítési Emléknap és Konferencia keretében helyeztek el kedden a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán. A Nemzetközi Űrállomáson (ISS) az Axiom-4 küldetés keretében Kapu Tibor második magyar űrhajós által végzett tudományos vizsgálatok elemei, egyebek mellett magvak, dokumentumok és speciális eszközök kerültek a tárolókba. A kapszulák el
10 dec
Fejlődő egyetemi partnerkapcsolatok
Műszaki és természettudományi területet érintő együttműködésekről, hallgatói csereprogramról, valamint egy kulturális fesztivál tervezetéről tárgyalt több kínai delegáció a napokban a Debreceni Egyetemen. A Nanjing-ból érkezett küldöttség a nemrég átadott Járműlaborba, a Wuhan University szakemberei pedig a Természettudományi és Technológiai Kar laboratóriumaiba is ellátogattak.
10 dec
Díjat nyert Malajziában a Xántus-kötet
Nemzetközi sikert ért el a Debreceni Egyetem és a malajziai Sunway Egyetem munkatársainak közös kutatómunkája alapján készült, idén megjelent Xántus és Borneó: Egy 19. századi magyar természettudós Borneó szigetén című magyar-angol, kétnyelvű könyv. A kiadvány decemberben Kuala Lumpurban, a Selangor nemzetközi könyvvásáron megrendezett Anugerah Buku Negara (National Book Awards-Nemzeti Könyvdíj) átadó ünnepségén a Legjobb fordításban megjelent kötet díját nyerte el.