Hírek

25 ápr
BTK-s éremeső az OTDK-n
Kiváló eredménnyel szerepeltek a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának (DE BTK) hallgatói az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) megmérettetésein. 83 BTK-s résztvevő közül 40-en részesültek díjazásban.
25 ápr
Csikai Gyula (1930-2021)
Életének 91. évében, 2021. április 19-én elhunyt Csikai Gyula akadémikus, a Debreceni Egyetem Professor Emeritusa, a jogelőd Kossuth Lajos Tudományegyetem egykori rektora, Debrecen város Díszpolgára.
22 ápr
Autóipari trendekről a MÜZLI-ben
Az alternatív meghajtású járművekről és az önvezető autókról is beszélt a Porsche Hungária emblematikus ügyvezető igazgatója a Gazdaságtudományi Kar hallgatóinak. Eppel János a MÜZLI Lobbi 2.0 kurzusának keretében szerdán tartott előadást.
22 ápr
Résztvevői rekord a fogászati napokon
Befejeződött a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Kara által szervezett XXI. Debreceni Fogászati Napok, régiónk egyik legjelentősebb fogászati szakmai továbbképzése. A program keretében a rekordszámú szakmai közönség a fogászat széles spektrumába tartozó előadásokkal frissíthette fel tudását.
22 ápr
Egyetemi Élet áprilisban is
A debreceni Campus Rádió fejlődéséről és jövőjéről is szó esik az Egyetemi Élet című lap friss számában, amelyben emellett azzal is foglalkoznak, hogy nemcsak az egészségünkre, hanem akár még a gazdaságra is jó hatással lehet, ha rendszeresen kerékpározunk.
21 ápr
Egyetemi villámcsődület a Földért
Az április 22-ei Föld napja alkalmából flashmobot, vagyis villámcsődületet tartottak a Debreceni Egyetem Főépülete előtt az intézmény Oktatási Igazgatóságának munkatársai. Az akcióval a természeti környezet megóvásának fontosságára hívták fel a figyelmet.
21 ápr
Szenátus: személyi döntések
Az oktatási rektorhelyettesi, valamint az egyetem több köznevelési intézményének magasabb vezetői állására kiírt pályázatról szavazott április 20-ai ülésén a Debreceni Egyetem Szenátusa.
20 ápr
THE-rangsor: idén is az élmezőnyben
Az Egészség és jóllét, valamint az Élet a víz alatt kategóriában is a legjobb 100 közé került, míg legjobb magyar intézményként a 101-200. helyen áll a Debreceni Egyetem a Minőségi oktatás kategóriában a Times Higher Education legújabb, Impact Ranking listáján.
20 ápr
ÚNKP: új lehetőség a tehetségeknek
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakmai támogatásával újra megnyílnak az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) ösztöndíjpályázatai. A program 4 milliárdos keretösszegére május 20-ig pályázhatnak az alap-, mester-, vagy doktori képzésben tanuló hallgatók, fiatal oktatók és kutatók.
19 ápr
Népszerű volt a húsvéti vetélkedő
Több mint 100 család vett részt a kétfordulós online húsvéti vetélkedőn, amelyet közösen hirdetett az egyetemi Családbarát Program keretében a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ a Lelkierő Egyesülettel. A nyertesek hétfőn vették át az ajándékokat DEMEK székházában.