Hírek

17 már
Űrtudományi szakirányú továbbképzési program indul
Az űrkutatást elősegítő konzorciumi együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem 15 hazai felsőoktatási intézménnyel szerdán Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A UniSpace Magyarország Konzorcium célja egy új képzés szakirányú továbbképzés kialakítása.
16 már
Kitüntetések a nemzeti ünnepen
A Debreceni Egyetem több, kiemelkedő tudományos, szakmai munkát végző oktatója, kutatója és egy hallgatója is állami elismerésben részesült a nemzeti ünnepen. Széchenyi-díjat vehetett át S. Varga Pál irodalomtörténész, akadémikus, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának professzor emeritusa.
15 már
Kedvcsináló a gyógyszerész pályához
Véget ért a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának első Természettudományos Versenye, amelynek keretében a természettudományokban jól teljesítő középiskolások mérték össze tudásukat.
14 már
Kancellári interjú a Debrecen Televízióban
A tervezett szuperkórházról, a Gyermeksürgősségi Központról és a Debreceni Egyetem további fejlesztési tervéről is beszélt Bács Zoltán kancellár a városi televízió Közügy című műsorában. Az egyetemi vezető beszámolt a modellváltás tapasztalatairól és az intézmény járműipari beruházásairól is.
11 már
A márciusi ifjak hagyatéka
Március 15-e mindannyiunké, a nemzedékek közös ünnepe – hangsúlyozta Csernoch László rektorhelyettes a Debreceni Egyetem 1848/49-es forradalom és szabadságharc 174. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésén. A rendezvényen az intézmény csaknem száz dolgozója vehetett át elismerést.
11 már
Digitális kihívások az egészségtudományban
Nemzetközi együttműködésen alapuló, az egészségtudományokhoz kapcsolódó innovatív tananyag- és oktatásfejlesztést segítő programot indít a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara. A cél, hogy olyan módszertanokat dolgozzanak ki, melyek révén a kar és együttműködő partnerei megfelelhetnek a digitális oktatás kihívásainak.
11 már
Fókuszban az oktatásfejlesztés
Mintegy négymilliárd forintot költött a Debreceni Egyetem az oktatás minőségének és hozzáférhetőségének javítására a most befejeződött ötéves uniós projektben. Egyebek mellett számos digitális tananyag és segédanyag készült, mentorprogram és felzárkóztató képzés indult az intézmény 14 karának és több szervezeti egységének részvételével.
11 már
Segítség a legapróbbaktól
A Debreceni Egyetem Óvodája is aktívan kiveszi részét a háború elől menekülő ukrajnai és kárpátaljai családok megsegítésére szervezett adománygyűjtésből. A napokban az oviba járó gyermekek családjai és a dolgozóik körében indítottak jótékonysági akciót.
11 már
Kitüntetett egyetemi szakemberek
A Debreceni Egyetem több munkatársa is miniszteri kitüntetést vehetett át a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. Az elismeréseket Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere adta át csütörtökön, a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen.
10 már
Online Kardiológiai Napok
Több száz szakember részvételével csütörtökön elkezdődött a 27. Debreceni Kardiológiai Napok. A háromnapos online rendezvényen szó lesz többek között a koszorúér-betegségről és a szívelégtelenségről, bemutatják a legmodernebb terápiás módszereket, és ismertetik a legújabb európai és amerikai ajánlásokat.