Hírek

20 jún
Immunbetegek találkozója
Immunhiányos és autoimmun betegek, illetve orvosok és szakdolgozók vitatták meg a legmodernebb terápiás lehetőségekkel kapcsolatos tapasztalataikat a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában rendezett pénteki fórumon. A rendezvényen ünnepélyesen átadták az Immunhiányos Betegekért Egyesület által felajánlott támogatást is, amelyből infúziós székeket vásároltak.
20 jún
Az első diplomák - GTK
Megkezdődtek a nyári diplomaosztók a Debreceni Egyetemen. Pénteken a Gazdaságtudományi Kar 530 végzős hallgatója vehette át oklevelét a Főépület Díszudvarán. Az alapképzésben 223, a mesterképzésben 150, míg a felsőoktatási szakképzésben 157 hallgató fejezte be tanulmányait.
17 jún
Hangos ZK-siker a fővárosban
A DE Zeneművészeti Kar is lehetőséget kapott a bemutatkozásra a Magyar Zene Házában. A ZK hallgatói és oktatói négy formációban léptek színpadra, és Zombola Péter zeneszerző, a kar egyetemi docense által írt műveket adták elő a közönségnek.
17 jún
Egyetemi innováció az ökogazdálkodásért
Forgalomba hozatali engedélyt kapott és már a piacon is elérhető a Debreceni Egyetem kutatóinak felfedezése. A termésnövelő anyag a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság szakembereinek 7 éves kutatómunkájának eredménye.
16 jún
A jövő járműalkotói versenyeztek
Debrecenben üléseztek a visegrádi országok vezérkari főnökei. Az eseményhez kapcsolódóan az innovációt támogató, az autonóm járművek fejlesztését segítő versenyt rendeztek a Debreceni Egyetem Innovációs Központjában, ahol a V4-országokból érkezett szakemberek tapasztalatokat cserélhettek, és kijelölték a jövőbeni együttműködési irányokat.
16 jún
ÚNKP – lehetőség fiatal kutatóknak
A Debreceni Egyetem csaknem 200 fiatal kutatója adott számot az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) sikeres pályázatainak keretében született tudományos eredményeiről az intézmény Tudományos Igazgatóságának június 13-i online konferenciáján.
15 jún
DE-rangsor: fókuszban a középiskolák
Az elmúlt három év felvételi eredményei alapján speciális középiskolai rangsorokat készített a Debreceni Egyetem (DE), emellett egy olyan honlapot is fejlesztett az intézmény, amely országosan egyedülálló módon segítheti az egyetemre jelentkezők szak- és tantárgyválasztását.
15 jún
Kezdődnek a diplomaosztók!
Hétvégén megkezdődnek a nyári diplomaosztó ünnepségek a Debreceni Egyetemen, csaknem négyezer végzős veheti át oklevelét a következő hetekben. Elsőként, június 17-én, pénteken 10 és 13 órai kezdettel a Gazdaságtudományi Kar végzett hallgatói veszik át oklevelüket a Főépület Díszudvarán.
15 jún
Egyetemi továbbképzésen a kosárlabdaedzők
Az ország legjobb utánpótláskosárlabda-edzőinek tartottak nemzetközi elméleti és gyakorlati továbbképzést a Debreceni Egyetemen. A szakemberek az utánpótlás-kosárlabdázás oktatásmódszertani, didaktikai területével, valamint az eredményes edzői kommunikáció részleteivel ismerkedhettek meg.
14 jún
Családbarát debreceni klinikák
Családbarát Kórházi Innovációs díjat kapott a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika, illetve családbarát intézkedéseiért elismerésben részesült a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika is. A Magyar Kórházszövetség és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom díjait a szövetség siófoki kongresszusán adták át.