Hírek

15 ápr
Szimpózium a Debreceni Egyetem mozgásszervrendszeri kutatásairól
A mozgásszervi megbetegedések korai diagnózisát és kezelését segíthetik a Debreceni Egyetemen végzett, a vázrendszeri rendellenességekkel, illetve őssejtekkel foglalkozó kutatások. A kutatócsoportok legújabb eredményeiket egy pénteki tudományos ülésen mutatták be.
15 ápr
A tőzsde szerepe és az AI hatásai a középpontban a GTK-n
A tőzsde egy szent dolog – hangzott el a Gazdaságtudományi Karon tartott előadáson, melyen Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója vázolta fel a Debreceni Egyetem hallgatói, oktatói és munkatársai számára, mi is az a tőzsde, milyen szerepe van a gazdaságban és kik a szereplői. A PwC Németország partnere, Mark Dinko Orlic pedig a Generative AI-ról beszélt.
15 ápr
Zenéből táplálkozó tudomány
A zeneművészettel, zenetudománnyal és zenepedagógiával foglalkozó kutatók, előadóművészek, tanárok tartottak szakmai eszmecserét és mutatták be legújabb kutatási eredményeiket a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar, valamint A Jövő Művészetéért Alapítvány által szervezett zenepedagógiai konferencián. Az eseményen többek között arról is szó volt, mit gondolnak a zenetanárok a művészeti és a zenei nevelés helyzetéről, valamint a szülők zeneoktatásban betöltött
12 ápr
Újabb üzbég egyetemi együttműködés
Oktatói, kutatói és hallgatói mobilitást, valamint közös képzéseket és kutatási projekteket kezdeményez a Debreceni Egyetemmel a Samarkand State Architecture and Construction University, az erről szóló megállapodást az intézmények rektorai írták alá csütörtökön. Cigdem Turkyilmaz a Műszaki és a Gazdaságtudományi Karra is ellátogatott.
12 ápr
Eszközfelajánlás a gyermekklinikának
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika eszközparkja többek között testösszetétel-elemző mérleggel, EKG készülékkel és defibrillátorral bővült. Az eszközöket a Labtech Kft. ajánlotta fel a Gyermekklinika Alapítványa „Gyermekeinkért" alapítványnak. A cég emellett vizsgálóágyakat és bútorokat is adományozott az intézménynek.
11 ápr
Innovációs mesterkurzus a doktoranduszoknak
A vállalkozási és innovációs ismeretek bővítését, a kutatáshasznosítást, a kutatási eredmények piacra kerülését segítő mesterkurzuson vehetnek részt az elkövetkező hetekben a Debreceni Egyetem és a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Kiválósági PhD-ösztöndíjas doktorandusz hallgatói. Rektori kezdeményezésre Gémesi Zsolt innovációs szakember vezetésével öt alkalommal fejleszthetik ismereteiket annak érdekében, hogy tudományos eredményeiket a jövő
10 ápr
Fulbright – az életre szóló lehetőség
A Debreceni Egyetem hallgatói és kutatói közül került ki hazánk legtöbb Fulbright ösztöndíjasa – hangzott el a világ legrangosabb ösztöndíjprogramjának idei pályázatait bemutató tájékoztatón a Debreceni Egyetem Nemzetközi Irodájában. A Fulbright révén évente 25 hazai hallgató, kutató, illetve oktató számára nyílik lehetőség tudományos kutatói munkára, szakmai tapasztalatszerzésre az Amerikai Egyesült Államokban.
09 ápr
Egyetemi találkoZOO
Az egyetemi polgárság feltöltődését és kikapcsolódását szolgálja, valamint új kedvezményeket biztosít a Debreceni Egyetem és a ZOO Debrecen új együttműködési megállapodása. A szerződés alapján az idei egyetemi családi napot létszámkorlát nélkül rendezik meg, a belépés és a programok ingyenesek lesznek. A megállapodást Bács Zoltán kancellár és Nagy Gergely Sándor, a Nagyerdei Kultúrpark ügyvezető igazgatója írta alá kedden a debreceni állatkertben.
09 ápr
Ismerd fel időben! – Szűrővizsgálatokkal a betegségek megelőzéséért
Melanomaszűrésen, nőgyógyászati vizsgálaton, vércukor- és koleszterinszint, valamint testösszetétel mérésen is részt vehetnek az érdeklődők április 11-én, csütörtökön az Ismerd fel időben elnevezésű programon a Nagyerdei Stadionnál. A szűrőbuszon és a standoknál a Klinikai Központ munkatársai a Debreceni Egyetem orvostanhallgatóival együttműködve végzik a vizsgálatokat. Az eseményt a Magyar Orvostanhallgatók Szövetsége és az Országos Kórházi Főigazgatóság ren
09 ápr
Újabb világsztár a Campuson
A koszovói származású popsztár, Rita Ora is fellép Debrecenben, a Campus Fesztiválon – jelentették be a szervezők hétfőn. Élményekben gazdag programot ígérnek, a Debreceni Egyetem és a Miskolci Egyetem által közösen szervezett Egyetemi Európai Játékok záróünnepségét is a fesztivál területén tartják majd a nyitónapon és az országos Pont Ott Partik központi helyszíne is a Campus lesz.